gubás mesterség: a →guba készítéséhez szükséges alapanyag előállításának rendje. - Egy szatmári (matolcsi) följegyzés szerint a gubának való gyapjút folyóvízben, mosókasban, vajzürbölőforma fával dürückölve mindenekelőtt megmossák. A közönséges gubához idősebb juhnak a gyapja is jó, de a fürtös gubához fürtös báránygyapjú kell. A lenyírt gyapjú nem esik szét, hanem szép posztósan egy darabban marad, úgyhogy négyszögletesre lehet hajtogatni. A mosás után következik a szárítás és a válogatás, ettől függ a guba minősége. A taplós gyapjút bélnek (a szövőszéken bélfonálnak), a torzsást szőrnek (a guba szőrének), a selymeset felmenőnek (láncfonalnak) szánják. Mikor a válogatás megtörtént, a háromféle gyapjút külön-külön megszaggatják, majd a körömpő (a ném. Krempl szóból) nevű szerszámmal meg is tépik. Falun a körömpőt vasgereben helyettesíti. A tépésre a fonás (fonókeréken v. guzsalyon), azután a csöllés, végül a szövés következik. A szövés szerszáma a gubaszék. A felmenő fonal cukorspárga vastagságú, a bél még egyszer olyan vastag. A kész gubavászon rendesen erősen ritkás. Szélessége legfeljebb 80-82 cm, a gyerekgubáé ennek csak a fele. A hosszú fürtöket szövés közben rakják és dolgozzák bele a szőttesbe úgy, hogy a gubának egyik oldala sima, posztós, a másik meg fürtös, szőrös. A jobbfajta bárányfürtös fekete gubához három darab, esztendősnél fiatalabb báránynak és két idősebb juhnak a gyapja szükséges. - A megszőtt gubavászon a kallóba v. ványolóba kerül, hogy összeálljon, zsugorodjon. A kalló kezdetben jókora vizes fadézsa volt, ebben gyúrták, taposták a szőttest. Később a kalláshoz tálalakú, résekkel ellátott kádat használtak, s gyúrás és taposás helyett vízi erővel forgatták a kallózni való szőttest. - Kallás után a szárítás és a fésülés, erre megint egy második rövid kallás következett. A teljesen kész gubaszövet kemény, merev, tömör anyagként került szabásra. **

MN I:290.